Döntőbe került mesék

SZLÁVICS ANNA

Mese a madárról, aki nem akart énekelni

Túl mindenen, üveghegyen, ezeréves mély tengeren, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bölcs, öreg Király. Szép országa bőségben és békességben élt, hét tenger mosta hét párját, hét folyó öntözte csodás erdeit. Mégsem volt boldog a Király fenséges palotájában, pazar udvartartásával. Egy napon egyszem lánya ágynak esett és a palota falait nem zengte többé be a lyány szép éneke, vidám kacaja.

- Apám, Apám, kedves Édesapám! Nem tudom mi lelt. Örök szomorúság lakja már a szívemet. Nem tudom mi vidíthatna fel, mi erősítne meg, hogy ágyamból újra felkelhetnék, újra táncra perdülhetnék.

A féltő apának, a bölcs öreg Királynak, innentől se nappala se éjjele nem volt, pedig Ő mindent odaadott volna lányának boldogságáért. Hatalmat, földet, jószágot, minden gazdagságot. Össze is hívta hát országának bölcseit, hogy tőlük kérjen tanácsot. Tanakodott a hét bölcs hét napon és hét éjen át, majd előálltak a megoldással:

- Öreg Királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom. Küldesd el szolgáid túl hét folyódon, hetedik erdőd hetedik bugyrába. Ott lakik hetedhét országod legdalosabb madara. Az ő éneke gyógyír minden búra és bánatra. Hallatán szép lányod felgyógyul majd, meglásd így lesz.

Így is tett a király, szaladtak a lovasok, kutatták az erdőt hét napon és hét éjen át. A csodamadárral haza is tértek az udvar nagy örömére. Kis fakalickába tették az énekes jószágot. Kalickába magocskát, hűs forrásvizecskét, szőlőcskét, tükröcskét. De másnap reggel mégis csendre ébredt az udvar. A madárka nem énekelt a lyányka könnyei pedig csak hang nélkül áztatták arcocskáját. Küldetett a király újra a bölcsekért. Nem énekel a madár. Mi tévők legyenek?

Tanakodott a hét bölcs, majd előálltak a megoldással:

- Öreg Királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom. Nem megfelelő a szállás a fenséges madárnak, szebb, nagyobb kalicka kell és felcsendül az ének meglásd! Felcsendül az ének, ami gyógyír minden búra és bánatra. Hallatán szép lányod felgyógyul majd, meglásd így lesz!

Hét napon és hét éjen át készült a kis zenész új szállása. Pazarabb, mint amit csak álmodni lehet, aranyból, mintha volna ékszer, ékkövekkel kitett. Benne magocska, hűs forrásvizecske, pirosalmácska, édes mazsola, fekete szőlőcske és a madárkának játék, csupa gyémánttal kicsinyke tükröcske. Hét napon és hét éjen át készült a kis zenész új szállása, de másnap reggel mégis csendre ébredt az udvar. A madárka nem énekelt a lyányka könnyei folytak csak csendben.

Bölcs volt az Öreg Király látta, hogy elállt tanácsadóinak minden tudománya. Összehívta hát udvarát hetedhét országában dobolják közhírré, hogy az ki éneklésre bírja a csodamadarat, annak nem csak fele országát, fele királyságát, de lánya kezét is odaadja.

Özönlöttek is az ifjak, szerencséjüket megpróbálni, de mind hiába. A madár nem énekelt semmi fondorlat, babona és varázslat nem fogott, a Királylány ágyából fel nem kelt, szomorúsága nem enyhült.

A hetedik nap hetedik reggelén egy Juhászfiú érkezett az udvarba. Kérdi a Király:

- No te szegény Juhászfiú, tudod-e hogy igen bátor vagy? Hercegek, bárók, urak és katonák hetedhét vidékről, tanácsaikkal mind elbuktak a próbán. Na halljuk, te mit tanácsolsz, mi újat mondhatnál még nekünk? Türelmem végén járok, nagy bajban vagy, ha éneklésre nem bírod a csodamadárkát.

- Életem halálom a kezedbe ajánlom, jól figyelj hát Öreg Királyom. - szólt a Juhászfiú - A madár nem énekel és nem is fog, addig, amíg be van zárva. Hiába a kalitka aranyból, ezüstből. Hiába magocska, a piros almácska, mazsola, forrásvíz, de a gyémántokkal kitett tükröcske is minek? Míg kint élt, övé volt az erdő, ha kedve volt forrásvizecskére, odaszállt és kortyolt, ha kedve volt piros almácskára, csak csípett a fáról. Mit ér az arany és a drágakő, mit ér az ezüst kinek annak előtte mindene megvolt de a szabadságát elvették tőle? Magam nap nap után kint legeltetem a nyájam a mezőszélen, nézek míg a szem ellát, indulok, amerre tetszik. Akkor kelek, akkor fekszem, mikor kedvem rá. Ha zeneszóra támad? Csak előveszem dalos furulyámat, vagy csendben hallgatom a mező bogarainak, madarainak muzsikáját. Ha éhes vagyok, levágok egy juhocskát, vagy szakítok gyümölcsöt a fáról.

Az Öreg Király haragra is gerjedt a Juhász szemtelensége hallatán, de tetszett is neki a bátorsága.

- No akkor csak egyre felelj meg nekem. Minek jöttél ide? Minek neked fele királyság, és a fele ország, ha mindened megvan?

- Öreg Királyom, megmondom az igazat, tégy velem, amit csak akarsz. Nem kell nekem fele ország, de a fele királyság sem. A lányod kezéért jöttem. Mert hiába enyém erdő és mező minden gazdagsága, míg mim van megosztani senkivel nem tudom? Nem elvenni akarom lyányodat tőled, de visszaadni az ő boldogságát, és így tiédet is Öreg Királyom. S ha a jutalmam egy csók lesz, akkor amiért jöttem, meg is kaptam.

Az Öreg király egy szót sem szólt, értette a fiú beszédét, mert igaz öreg volt, de bölcs is és jól emlékezett még arra, mikor az ő szívét hevítette, az ő bátorságát korbácsolta az ifjú lelkesedés. Nem szólt hát semmit, csak lányára nézett, hogy a fiú ítéletét az ő szeméből kiolvashassa. A lányának tetszett a Juhász szikrázó szeme, tiszta bátorsága, és értette is beszédét. Odalépett, és kitárta a kalitka ajtaját. A madárkának sem kellett több, kiröppent rajta. Egy kerti fán megpihent és szelíden csiripelni kezdett. A Királylány felkacagott, vele öregapja és kérője, majd a szolgák, a bölcsek, az udvar egész népe. Annyira nevettek, hogy nem is bánták többé, de még csak észre sem vették, hogy a csodamadár mikor röpült örökre el.

DEMKÓ SZIMONETTA

A varázstű

Az erdő közepén élt egy idős néni, pontosabban Idának hívták. Hosszú, szép őszes haja volt és kedves mosolya. Az erdő állatainak ő kötött szebbnél-szebb mellénykéket, sapkákat, sálakat, kesztyűket.

Egy nap megkereste a százlábú. - Ida néni! Én úgy szeretnék minden lábamra egy kis cipőt, sok-sok színből. Lehetőleg kéket, sárgát, zöldet és amilyen szín még létezik a világon. Azért lenne fontos kedves Ida, mert holnap a százlábúak báljába megyek, és nagyon különleges szeretnék lenni.

- Kedves százlábú! Holnapig nem fogom tudni elkészíteni, nincs olyan gyors kezem.

- Hát jó. Jó éjszakát! A kis százlábú csalódottan indult haza, persze ezt a csalódott tekintetett Ida néni is, észrevette.

- Jaj, mi tévő legyek? Hogy teljesíthetném százlábú kérését egy éjszaka alatt?

Ahogy Ida néni tanácstalanul gondolkodott előtte termett egy csodaszép csillogó tű.

- Kedves Ida! Én Varázstű vagyok! Szeretnék neked segíteni. Hallottam milyen jószívű vagy az állatokhoz, ezért szeretnék neked segíteni. Csak fogj a kezedbe és készülhetnek is a színes cipőcskék.

- Oh kedves Varázstű! Hogyan hálálhatnám meg jóságodat?

- Úgy, Kedves Ida néni, hogy továbbra is jószívű maradsz az erdő állataihoz.

Egész este csak horgoltak és horgoltak. Reggelre elkészültek százlábú csodaszép cipői.

Ida felvette a köpenyét és sietett százlábú lakásához.

- Kop Kop! Százlábú! Nyiss ajtót!

Százlábú álmosan nyitott ajtót.

- Ida néni, minek köszönhetem kora reggeli látogatását?

- Hoztam neked valamit...

Ida néni elővette kosarából a kis cipőcskéket és százlábúnak adta.

- Jaj, de csodásak! Ida néni el tudtad, készíted nekem! Nagyon kedves vagy, hálásan köszönöm!

Ida mama elégedetten ment haza, és a kis százlábú is nagyon boldog volt, hogy színesebbnél-színesebb cipőiben indulhatott a bálba.

A különleges ajándék

Kata születésnapjára egy nagyon különleges tányért szeretett volna az apukájától kapni.

Nem is akármilyen tányérkáról van szó, természetesen piros színű legyen, hatalmas pöttyökkel.

Jól tudjuk, az apukák nagyon szeretik lányaik kívánságait teljesíteni, így születés napján Kata már a gyönyörű pöttyös tányérjából majszolhatta a reggelit.

- Apa! Olyan szép az ajándékod! Nagyon kedves lesz számomra. Még az iskolába is magammal viszem majd, hogy a lányok lássák, nekem van a világon a legszebb tányérkám.

Ahogy Kata lelkesen magyarázott PUFF! Leesett a tányér és darabokra tört. Kata könnyei pedig úgy folytak, mint a záporeső.

- Apa, nézd! Most mi lesz, darabokra tört.

- Jaj, az én gyönyörű szép pöttyös tányérkám. Sírdogált keservesen.

Kata születésnapja már nem volt számára annyira boldog, hiszen a kedves ajándéka a kukában landolt. Este nagyon nehezen tudta álomra hajtani a fejét, folyton a szép piros tálka járt a fejében, de elaludt. Reggel álmosan és letörten kullogott reggelizni, de valami becsomagolva várt rá az asztalon.

- Hűha! Mi lehet ebben?

Kíváncsian szemlélte és észre vette hatalmas betűkkel, rá van írva: Apától, mert szeretlek!

Kicsomagolta és egy gyönyörű szép piros pöttyös tányérka mosolygott rá, pont olyan, mint az előző. Az apukájához szaladt, ahogy csak bírt.

- Apa! Én úgy szeretlek! Te vagy a világ legjobb ajándékmestere!

Kata, azóta minden reggel a pöttyös tálkából reggelizik, és minden reggelinél felidézi, hogy mennyire szereti az apukáját.

KOVÁCS RÉKA KLAUDIA

Leerdammeri húsvét

Hol volt, hol nem volt, még a Pannónia-tengeren is túl, Sajtópia közepén, volt egy kicsiny ország: Leerdammer. A Leerdammerben élő sajtok nem voltak nagyok, csak a színeik, ízeik és tulajdonságaik voltak különbözőek. Itt is ugyanúgy megünnepelte mindenki (a camamberttől kezdve a trappistáig) az ünnepeket.

A fővárostól nem messze, az Omló nevű faluban élt Dr. Käse. Az idősödő sajtorvos mindennapjai egyhangúan teltek. Időtöltései közé tartozott az óra bámulása és a szomszédokkal való veszekedés.

A magányos ementáli szomszédságában egy edámi család élt két rosszcsont kisfiúval: Szeletkével és Edámmal. Minden szabad percükben Dr. Käse-t bosszantották. Ez alól csak az ünnepek voltak kivételek, amikor a nagy készülődésben ,,elfeledkeztek" az öregúrról. De ez a húsvét most más lett...

Szeletke és Edam e csodás hétfőn korán ébredtek. kilopóztak az ágyból és kinyitották az ajtót.

-Tiszta a levegő!- örvendezett Edam - Most iszkiri és irány a kert!

Kisettenkedtek az előszoba ajtóig, elfordították a zárban a kulcsot és kirohantak a kertbe. Szeletke pöttyös pizsamájában betérdelt a tulipánok közé, de szomorúan fel is állt.

-Itt nincs egy tojás se. -jegyezte meg csüggedten.

-Nem baj! Biztos a többit máshova rejtette a nyuszi.- azzal folytatták a keresést.

Bekukucskáltak minden madárfészekbe, bebújtak a bokrokba, széttúrták a tavaszi virágokat. Mindhiába. Nem akadtak egy tojásra se.

-Biztos a bácsi ellopta, hogy a törötteket ne tegyük a lábtörlőjére.

Mérgesen elindulta Dr. Käse-hez, hogy visszaköveteljék húsvéti meglepetéseiket. Többször megnyomták a csengőt, mire a morcos szomszéd ajtót nyitott.

-Miért zavartok kora reggel?-kérdezte barátságtalanul.

A gyerekek nem kerteltek, hanem azonnal belevágtak a közepébe.

-A bácsi adja vissza a tojásokat!

-Miféle tojásokat?-értetlenkedett az öregúr.

-Amiket a nyuszi hozott és maga ellopott tőlünk.

-Én!? Én nem loptam el semmit. Na hagyjatok aludni!-kiabálta, majd becsapta az ajtót.

Szeletke és Edam megdöbbenve álltak még egy ideig, majd lógó orral hazabandukoltak. Hát kit látnak a kapu előtt! Pufit, az egyik barátjukat, aki szintén pizsamában van és mindene sáros.

-A húgommal már kora reggel felkeltünk, hogy megkeressük a tojásokat. Minden zugba belestünk, de nem találtunk egyet se.- panaszolta a gömbölyű sajtocska.

-Mi is így jártunk. Először azt hittük, Dr. Käse lopta el őket. Most jövünk tőle és valószínűleg ártatlan.- hadarták a tesók.

A gyerekek különváltak és hazamentek, ki-ki ahol lakott. Féltek, hogy szüleik még hazaérésük előtt felébrednek. Nem tévedtek sokat, mert a házba lépve egy csípőre tett kezű anyával és a homlokát ráncoló apával találkoztak. Mindketten végigmérték a csibészeket.

-Hát ti hol jártatok?- vonta kérdőre őket az anyuka, a sajtocskák sáros térdére mutatva.

-Kerestük a tojásokat, de nem találtunk egyet sem. A nyuszi nem szereti az itteni gyerekeket!- borult sírva anyjához Szeletke.

Az apuka nem szólt semmit. Bement egy szobába és előhozott onnan egy levelet.

-Ezt a nyuszi írta.- lebegtette meg a papírost. Odaadta Edamnek, aki már tudott olvasni. A fiú hangosan olvasni kezdte. A levélben az állt, hogy a tapsifüles betegsége miatt idén nem hoz ajándékokat. Edam fejében megfordult, miként tudott a nyuszi ennyi levelet elküldeni, de nem tette fel a kérdést.

-Támadt egy ötletem!- bökte ki. -Vannak még gyerekek, akik ezt nem tudják. Mi tegnap rengeteg tojást festettünk, azokat eldughatnánk a parkban.

A sajtocskák boldogan megkeresték a tojásokat, átöltöztek és visítozva kiszaladtak az utcára. Becsöngettek Pufihoz és Dr. Käse-hez. Minden tiltakozásuk ellenére elvitték őket a parkba. A bácsi őrködött amíg eldugták a tojásokat, majd utcáról utcára kihirdették a tojáskeresést.

A sajtocskák csillogó szemmel a parkba özönlöttek és ujjongva gyűjtötték össze a hímes- és csoki meglepetéseket.

Edam, Szeletke és Dr. Käse hazaballagtak.

-Olyan jó érzés, hogy jót tettünk másokkal!- jegyezte meg otthon Edam.

Délután-legnagyobb meglepetésükre-a morcos szomszéd mosolyogva csengetett be hozzájuk. A család együtt nyitott ajtót.

-Jó napot!- zengték kórusban.

-Maguknak is! De ami a legfontosabb: maguknak vannak a világon a legjobb gyerekeik, hiszen annyi kissajt húsvétját mentették meg.- örvendezett és kezet fogott a kis hősökkel.

Kovács Réka Klaudia